Élmények 7

Ma lesz a nagy találkozás Tűzzel... Fűszerezett izgalom egész nap... Lehet így a munkára koncentrálni? Megerőltető, azt hiszem. Annyi minden fut át az agyamon, annyi minden eszembe jut. Régi emlékek és egy őrült érzés. Az ember szeretné, ha ez lenne a végső találkozás: az IGAZI. Mert megálmodta, mert reménykedik és annyira szeretne hinni benne! Úgy érzi ilyenkor az ember magát, mintha egy rózsaszín felhőn hasalna és nézne a messzeségbe...álmok...az igaziról...vágyak a jövőről....mert a remény hal meg utoljára.....

Elérkezett az én időm! Már délután van és 6 óra. Izgatottan sétálok a megbeszélt helyszínre. Romantikus a helyszín, mert fákkal és fűvel teli. Magamban még egy pár dolog megfogalmazódik, miközben a cipőcskémben tipegek a helyszínre. 2 esélyes ez a találkozás:
- lehet, hogy azzal a férfival találkozom, akivel majd turbékolva fogunk élni....és majd amikor meghalunk öregen, akkor egymás mellé temethetnek minket....
- találkozunk és olyan, mintha egy ideje el lenne temetve és csak az én kedvemért jött elő a nyughelyéről
Szóval az első találkozás legnehezebb és legkritikusabb része a kezdeti 15 perc. 
Egyszer csak megpillantom Őket. Hiszen nem egyedül jött, hanem a társával....mert ő már hozzá tartozik....a biztos és hűséges eb.
Bemutatkozunk és elkezdünk sétálni. Beszélgetünk, mert nekem ez sosem esett nehezemre. Szeretek mesélni.... mindenről..... persze értelmes és tartalmas dolgokról...az életről. De semmi esetre sem a volt páromról!  Érdekes, de eléggé egy hullámhosszon vagyunk. Nincsenek nagy igényeink és valahol ugyanarra vágyunk mindketten: nyugalom, szeretet, társ, őszinteség, megbízhatóság, elismerés és figyelem. Talán ezek az egyezések, melyek megragadtak bennem. TŰZ....igen, tényleg TŰZ....Ápoltan, jó illattal, mosollyal és FÉRFI.
Repül az idő és sötét lett. Azt hiszem, régen sétáltam már ennyit.....nagyon régen!

Lassan éjfél, másnap munka. Nem tudunk elszakadni, mert annyira jó beszélgetni! Amikor nem érzed azt, hogy a másik idegen...mintha ezer éve ismernéd..... Nem mered elhinni, hogy ez az ember még egyedül kallódott a nagyvilágban! Szerencsésnek érzed magad, mert megtaláltad! Tényleg GYÖNGYSZEM, ó tényleg.... Már el kellene köszönni...de nem merek! Mi van, ha másnap már minden más lesz? Mi van, ha mégsem rám várt és én csak most rosszul érzem? Mi van akkor, ha csalódott és csak tehetséges színész, de ő még ezt nem tudja? Mindegy! A sors majd mindenre választ ad! Elköszönünk...örülünk, hogy megismertük egymást.... Heves szívdobogással megkeresem a kocsimat és hazaindulok. Talányokkal és kusza gondolatokkal, de jókedvűen és tempósan indulok el.

Hazaérvén letusolok, hogy lehűtsem magamat. Észhez kell térnem! Nem hagyhatom, hogy eluralkodjanak rajtam ezek a gondolatok! Lefekszem...és csörög a telefonom....TŰZ az! Csak hallani szerette volna a hangomat...még egy kicsit! Jajj, fent az égen ti Angyalok! Jó lenne, ha most az egyszer segítenétek! Csak egy kicsit szeretnék előre látni...megálmodni....azt, hogy ez jó lesz nekem! Hiszen olyan ez az egész lassan, mint egy álom! Az én álmom és a főszereplők mi vagyunk....
Álom...elálmosodom...amikor azt kívánom, bárcsak álmodnék tovább és nem is szeretnék ebből az egészből felébredni. Hiszen annyira jó! Boldogság....talán pillanatnyi, de annyira édes! Az ember sokszor őrülten űzi ezt az érzést: egyesek könnyen, mások nehezen boldogok.  Vannak, akik szemrebbenés nélkül átgázolnak mások boldogságán. Bármilyen célból: legyen ez saját boldogulásuk, saját örömük vagy csak egy múló öröm. Persze vannak olyanok is, akik attól boldogok, ha másokat boldoggá tudnak tenni. Én ezeket az embereket gyűjtöm magam köré...és talán ezért is érzem magamat szerencsésnek! Mert általuk boldog lehetek és az is vagyok! Én pedig igyekszem meghálálni nekik azt a sok jót...figyelmességemmel és szeretetemmel!
Ez egy varázslat..... A befektetett energia nem vész el.... megtérül sokszorosan!

Hidd el és csak figyeld......