Annyi, de annyi levél és gondolat..... Építő jellegűek és annyira közeliek....
1355 olvasó és naponta egyre többen vagytok velem. Mert velem vagytok!
Szóval a befejezés, de nem a blog vége! Mert új fejezet kezdődött az életemben! LESZ FOLYTATÁS :-)
Gondban voltam, mit csináljak Tűzzel. A felismerés, hogy még mindig hiányzik neki valami. Sokat együtt voltunk és maximálisan bíztam benne.
Mi szüksége ilyen társkereső oldalra? Hiszen én itt vagyok!
Beszéltünk.... kaptam egy magyarázatot, de engem nem elégített ki. Csak beszélgetett, azaz levelezett...ismerősökkel, akikkel rólam beszélt....hogy szeret és állítólag fontos vagyok neki. Nőkkel és levélben.
Hiszen neki vannak barátai!! Velük nem tudta megosztani?!
Nem értem és nem is fogom.
Nem bízom benne és nem elég erős még ez a kapcsolat. Hiszen még csak bimbócska!!!
Hiába a sok beszélgetés. Valami elszakadt. Talán a BIZALOM! Ez a legfontosabb tartópillér. Ebbe lehet kapaszkodni az elején és erre lehet építeni. Ez a ház már nem épül, mert nincs mire. Nem bízott bennem. Nem árulta el, hogy levelezik. MIÉRT?
Hiszen megbeszéltük! Nincs titok! Vagy mégis?
Mit tehet az ember, ha úgy érzi vége és nem bírja tovább?
Kössön útilaput rögvest a párja talpára, odavágva neki:
fel is út, le is út?!
Vagy érdemes inkább várni-kivárni?
Kimondom:
Nem bízom és nincs értelme. Nem mondom, hogy könnyen fogadta, de nem megy!
A szerelem állítólag hasonlít a háborúra.
Nemcsak azért, mert a szerelemben és a háborúban mindent szabad.....
Azért is, mert mindkettő könnyen kezdődik és igen keservesen ér véget!
A szakítás sokszor szomorú csatavesztés.....
Nem mondhatom, hogy alszom rá egyet és elmúlik a rossz érzésem!
Az idő önmagában nem segít... Elaltatja a gondokat, bajokat, kételyeket és később váratlanul bármikor ezek az érzések előtörnek és rombolhatnak!
Azokban a kapcsolatokban, amelyekben a társak nem értenek szót egymással, azaz a kommunikáció nem működik, a gondok csak halmozódnak. Ám a rengeteg feszültség, sérelem, megbántás idővel alattomosan szétmarja a kapcsolatukat. Az apró kis bűnökből, hazugságokból és figyelmetlenségekből áthatolhatatlan fal épülhet két ember közt.
A dolgok rendszerint észrevétlenül romlanak el.....
Sokszor a szakítás galádsága veri le a szemünkről a rózsaszín szemüveget, amin át vonzónak láttuk a kedvesünket.
Lássuk, milyen piszok módon mondanak búcsút egyesek!
Ez egy régi kedvencem:
Tizenévesként. Tétován álldogálsz a mozi előcsarnokában és várod, hogy megjöjjön a jegyekkel. Ehelyett egy SMS jön tőle, hogy bocs, nem ezt a filmet nézi – és nem veled.
Huszonévesként. Vígan szörfölsz a világhálón, rákattintasz a közösségi oldalon párod adatlapjára, s döbbenten látod, hogy letörölte onnan a nyáron készült összeborulós képeiteket. És azt írta a családi állapota rovatba: egyedülálló.
Harmincasként. Jóvágású, értelmes kollégád/kolléganőd, akivel meghitt vacsorát költöttél el és reménykedtél, hogy végleg pontot tehetsz a facér korszak végére, ebédidőben félrehív. Bevallja: mint embert, tisztel téged, de…
Negyvenesként. A férjed zakója zsebéből kiesik a jegygyűrű, amit mindig gondosan lehúz, ha kilép a lakásból. Aztán egy nap végleg elfelejti visszahúzni.
Hetvenesként. Döbbenten látod, hogy Ő mégsem a te asztalodhoz ül le kanasztázni az idősek klubjában, hanem a szőke Mancika mellé fészkelte be magát. Pedig az a nő egy hárpia és visszeres a lába....
A seb egyszer begyógyul.... A bizalmam töretlen....
Viszont már nem Tűz iránt.
Ez a kapcsolat már a múlté! Tanultam ebből is! Sokat....
Főleg azt, hogy egy kezdődő kapcsolat sérülékeny!
A lelkem összerakom és felállok! Mert fel kell és mindent lehet újrakezdeni! Csak hinni kell benne!
Tudod hogy?
bízni kell magadban!
Hiszen a kulcsa a saját kezedben van!
